F1: a német lezárt egy fejezetet, más kategóriában folytatja

Vágólapra másolva!
2016.01.21. 11:05
Feladta F1-es karrierjét Adrian Sutil, a Force India és a Sauber korábbi versenyzője, aki tavaly a Williams tartalék pilótája volt. A 33 éves német a Le Mans-sorozatban vagy hazája túraautó-bajnokságában (DTM) folytatná a pályafutását.

Sutil 2007-ben a még Spyker néven induló csapatban mutatkozott be az F1-ben, amely később vált Force Indiává. 2014-ben a Saubernél szerepelt.

Nagy ígéret volt, de nem sikerült élcsapathoz szerződnie. A Williamsnél tavaly tartaléknak állt, ám miután 2016-ban Valtteri Bottas és Felipe Massa marad a két versenyző, inkább úgy döntött, továbbáll. Sutil 128 versenyen 124 pontot szerzett, s egy leggyorsabb kört jegyzett.

A 2014-es Japán Nagydíjon az ő kicsúszott Sauberjét mentő traktornak ment neki Jules Bianchi, aki később belehalt fejsérüléseibe.

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
6 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
8 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
13 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik