F1: eddig túl egyszerű volt? Itt vannak az új gumiszabályok

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 13:31
A Pirelli közzétette a 2016-os szezonra vonatkozó gumiszabályokat, amelyek szerint a jövőben nem négy, hanem öt keverék áll a csapatok rendelkezésére, és versenyenként három közül válogathatnak – lehet eltérés a két pilótájuk abroncsválasztásai között.

A 2016-os idényben érkezik a Pirelli új szuperlágy keveréke, amelynek lila lesz az oldalfala. A meglévő négy száraz pályás keverékkel együtt így ötféle abroncs közül választja ki a Pirelli azt a hármat versenyenként, amelyet a csapatok használhatnak.

A pilóták nagydíjanként 13-13 készlet száraz pályás gumit kapnak. Ebből ugyanazt a hármat a Pirelli jelöli ki minden pilótának. Az egyik biztosan az arra a hétvégére szállított leglágyabb keverék lesz, amelyet az időmérő harmadik szakaszába jutó pilóták a Q3-ban használhatnak, míg a többiek a versenyen tehetik fel az autóikra. A másik két, Pirelli által jelölt készletből egyet kötelező lesz használni a futamon.

A maradék tíz készletet a csapatok tetszőlegesen választhatják ki a három keverékből, nem muszáj a két pilótájuknak azonos mennyiséget jelölniük az egyes fajtákból. Az FIA két héttel a verseny előtt hozza nyilvánosságra, ki milyen gumit kért. Aki kicsúszik a határidőből, annak az FIA jelöli ki a gumikat.

Egy készletet csak az első szabadedzés első 40 percében használhatnak, egy másikat az első szabadedzés végén kell leadniuk. A második és a harmadik tréning után is meg kell válni két-két szettől, így, akárcsak idén, hét készlet marad az időmérőre és a versenyre (ebből a top tíznek kell az időmérő harmadik szakaszára jelölt bónusz készletet leadnia a kvalifikáció után).

Az első tíz száraz körülmények között továbbra is azzal a készlettel köteles rajtolni, amellyel a második szakaszban a legjobb időeredményét elérte.

Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
17 perce

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
3 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
23 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
Tegnap, 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49
Ezek is érdekelhetik