F1: Ez autóversenyzés, nem cirkusz – Räikkönen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.27. 11:17
Mint ismert, a Formula–1-es Amerikai Nagydíj szombat esti időmérőjét az időjárási körülmények miatt, háromórás halasztás után tették át vasárnap, itthoni idő szerint délután három órára. Az addigi ülésezés idejére a kitartó szurkolókat a bokszutca dolgozói és a versenyzők próbálták szórakoztatni. 

A maratoni, háromórás esőzés közepette a bokszutcában unatkozó alkalmazottak mindent megtettek, hogy szórakoztassák az addig ázó közönséget. A szerelők rögtönzött „csónakkal” versenyeztek, a Red Bullnál táncoltak, Nico Rosberg operatőrrel focizott, a Toro Rosso-„apukák” Jos Verstappen és Carlos Sainz fiuk autójába ültek, teljes felszerelésben.

Azonban észrevehetően kimaradtak a szórakoztatásból a Ferrari pilótái.

Kimi Räikkönen beismerte, hogy nem akart csatlakozni a „cirkuszhoz”, ami szokatlan televíziós látványosságot jelentett az austini időmérőn.

Megkérdezték miért nem vettek részt a szórakozásban, Kimi Räikkönen így válaszolt a Turun Sanomat újságnak:

„Őszinte választ szeretne hallani? Ez Formula–1, nem cirkusz. Az emberek azért jönnek, hogy autóversenyt lássanak, és szerintem ez minden, amit tehetünk. Az ilyen eső miatti halasztás néha előfordul. Engem nem zavar, mindenki azt csinál, amit akar. De ez az én döntésem. Mint mondtam, nem cirkuszban vagyunk”

A Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene támogatta sofőrje hozzáállását a helyzethez.

„ Ez Formula–1 nem a Cirque du Soleil. Nem ugyanazt a „műsort” adtuk elő, és elmondhatom, hogy szombaton mi mozgássérült, tolószékes gyerekeket vittünk a garázsba. Ezt nem mutatták a televízióban, de a legkevesebb, hogy adtunk nekik valami különlegeset”– értett egyet az olasz csapatfőnök. A maratoni, háromórás esőzés közepette a bokszutcában unatkozó alkalmazottak mindent megtettek, hogy szórakoztassák az addig ázó közönséget. A szerelők rögtönzött „csónakkal” versenyeztek, a Red Bullnál táncoltak, Nico Rosberg operatőrrel focizott, a Toro Rosso-„apukák” Jos Verstappen és Carlos Sainz fiuk autójába ültek, teljes felszerelésben.

Azonban észrevehetően kimaradtak a szórakoztatásból a Ferrari pilótái.

Kimi Räikkönen beismerte, hogy nem akart csatlakozni a „cirkuszhoz”, ami szokatlan televíziós látványosságot jelentett az austini időmérőn.

Megkérdezték miért nem vettek részt a szórakozásban, Kimi Räikkönen így válaszolt a Turun Sanomat újságnak:

„Őszinte választ szeretne hallani? Ez Formula–1, nem cirkusz. Az emberek azért jönnek, hogy autóversenyt lássanak, és szerintem ez minden, amit tehetünk. Az ilyen eső miatti halasztás néha előfordul. Engem nem zavar, mindenki azt csinál, amit akar. De ez az én döntésem. Mint mondtam, nem cirkuszban vagyunk”

A Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene támogatta sofőrje hozzáállását a helyzethez.

„ Ez Formula–1 nem a Cirque du Soleil. Nem ugyanazt a „műsort” adtuk elő, és elmondhatom, hogy szombaton mi mozgássérült, tolószékes gyerekeket vittünk a garázsba. Ezt nem mutatták a televízióban, de a legkevesebb, hogy adtunk nekik valami különlegeset”– értett egyet az olasz csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik