F1: Verstappen szereti a rossz fiú szerepét játszani – Sainz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 14:34
Carlos Sainz Jr. szerint Max Verstappen eddig is szerette a rossz fiú szerepét játszani a Toro Rossón belül, Szingapúrban pedig mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy képes szembemenni az istálló vezetőségével. A spanyol ugyanakkor leszögezte, ő nem veszi át csapattársa módszerét.

Verstappen a verseny végén nem engedte el maga mellett Sainzot, pedig a csapat a rádión többször is erre utasította. Az eredeti terv az volt, hogy a frissebb gumikon köröző spanyol is lehetőséget kap a két Toro Rosso előtt haladó Sergio Pérez megelőzésére, és ha neki sem sikerül, az utolsó körben visszaengedi maga elé a hollandot. Verstappen a verseny végén nem engedte el maga mellett Sainzot, pedig a csapat a rádión többször is erre utasította. Az eredeti terv az volt, hogy a frissebb gumikon köröző spanyol is lehetőséget kap a két Toro Rosso előtt haladó Sergio Pérez megelőzésére, és ha neki sem sikerül, az utolsó körben visszaengedi maga elé a hollandot.

„Nincs ebből gond, mindent megbeszéltünk. Max nem is nekem tartozott magyarázattal, hanem a csapatnak. Tisztázódott a helyzet, már minden oké – mondta Sainz Szuzukában azt követően, hogy Franz Tost már Szingapúrban, a leintés után elmondta, megérti Verstappent, miért nem engedte el csapattársát. – Semmi sem változik, eddig is tudtam Maxről, hogy szereti a rossz fiú szerepét játszani, és ezt Szingapúrban mindenki előtt demonstrálta. A nagy bajnokok mindig is önzőek voltak, de szerintem a legfontosabb még mindig az, hogy hallgass a csapatra.”

Sainz azt mondta, Verstappen nem hitt benne, hogy visszakapja Sainztól a pozíciót az utolsó körben. A Red Buillnál láttunk már hasonlót Monacóban, Danyiil Kvjat is elengedte a hajrában maga mellett Daniel Ricciardót, de miután az ausztrál nem tudta megelőzni Lewis Hamiltont, visszaengedte az oroszt a negyedik helyre.

„Monacóban megbeszéltük, mit teszünk ilyen helyzetben, Maxnek emlékeznie kellett volna erre. Az idén már háromszor elengedtem, Malajziában, Monacóban és még valahol. Ha a csapat megkér valamire, megteszem, mert bízom az istállóban” – mondta Sainz.

 

Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
12 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
13 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
2025.07.10. 09:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39
Ezek is érdekelhetik