F1: A Ferrari elnöke szerint Vettel sikere áttörést jelent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 11:23
A Ferrari elnöke Sebastian Vettel szingapúri győzelme után ígéretet tett arra, hogy a Scuderia visszatér a Formula–1 csúcsára, s az úton ez volt az első nagy lépés. A Mercedes abban bízik, hogy Vettel első és Kimi Raikkönen harmadik helyezése inkább egyszer kicsúszott jó eredmény volt, és a Mercedes már az e heti Japán Nagydíjon visszaveszi az uralmat.

„Rendkívül fontos győzelmet arattunkegy nagyon nehéz pályán, és ezt a sikert azoknak a szurkolóinknak ajánljuk, akik a legnehezebb időszakokban is kiálltak mellettünk – mondta Sergio Marchionne. – A Ferrari összes munkatársa nevében ígérem, hogy ez a győzelem nem egyszeri jó teljesítmény eredménye, hanem egy nagy lépés a csúcs felé vezető úton. Mostantól sokkal gyakrabban hallhatjuk az olasz himnuszt az F1-es futamok után.”

A Mercedesnél inkább az egyszeri kiugró eredmény verziójában reménykednek, de csak óvatosan.

„Nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna, butaság lenne kimondani, hogy ez egyszeri eset volt, de nem estünk kétségbe. Most az lenne a legrosszabb, ha pánikba esnénk – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Szerintünk a papírforma felborulása a szingapúri pálya jellegzetességeinek tudható be. Ha Szuzukában nem lesz nagy felhőszakadás, ezt be is bizonyítjuk.”

Wolff elmondta, mindig igyekszik borúlátó maradni, de minden csapatra jellemző volt az idén, hogy egyes futamokon visszaesik a teljesítményük, és a következőn ismét képes a korábbi formáját nyújtani. Eddig a Mercedes volt a kivétel.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
16 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik