F1: a Red Bull és a Mercedes megegyezett, a Renault-ra várnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 13:15
A német Auto Motor und Sport értesülései szerint a Red Bull és a Mercedes mindenben megegyezett egymással, így akár már 2016-ban is a német gyár hajtóművét használhatja az osztrák csapat. Már csak a Renault-n múlik, hogy így lesz-e.

Helmut Marko, a Red Bull F1-estanácsadója azt mondta, a Renault legkésőbb az Olasz Nagydíjig eldönti, hogy felvásárolja-e a Lotus-istállót, hogy saját gyári csapatot indítson helyette, s arra is választ kérnek, hogy a változás már 2016-ban megtörténik, vagy csak 2017-ben kerül rá sor.

A legsimább eset az lenne, ha a Renault úgy dönt, már 2016-ban saját csapatként indítja a Lotust, mert akkor a Mercedes a gyári istállóján kívül ugyanúgy három istállónak szállítana motorokat, mint az idén. Az AMuS szerint az egyetlen bökkenő az lehet, ha a Renault ragaszkodik a Red Bull és a Toro Rosso 2016-os megállapodásához, hogy több autón tesztelhesse a motorját.

Sokkal bonyolultabb lenne a helyzet, ha kivárna a Renault 2017-ig, de a Red Bull elszánt, akár a bírósági pert is kockáztatná, hogy már jövőre Mercedes-motorhoz jusson.

S hogy meddig tud várni a Red Bull a döntéssel?

„Ha csak decemberben derül ki, milyen motort kell az autónkba építeni, az sem késő, át lehet tervezni a kocsit” – mondta Marko.

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
4 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
7 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
9 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
11 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik