F1: Vettel először indul Schumacher nélkül a ROC-on

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 15:40
Két év kihagyás után visszatér az idény végi Bajnokok Versenye (Race of Champions, ROC) gálaeseményre Sebastian Vettel, aki először vesz részt úgy a viadalon, hogy nem Michael Schumacher oldalán szerepel.

Vettel és Schumacher 2007 és 2012 között egymás után hatszor indult a nemzetek versenyében, és mindannyiszor meg is nyerte.

A 2013-as bangkoki viadal a helyi zavargások miatt elmaradt, Vettel tavaly nem vett részt a barbadosi eseményen.

Az idén – 2008 óta először – Londonban lesz a ROC, de nem a korábbi helyszínen, a Wembleyben, hanem az Olimpiai Stadionban. Eddig Vettel mellett a norvég Petter Solberg, a dán Tom Kristensen és a skót David Coulthard szereplését jelentették be.

A Bajnokok Versenyén a szereplők egy stadionban kialakított párhuzamos pályán versengenek egymással azonos autókkal.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
23 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
Tegnap, 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
Tegnap, 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik