F1: az FIA bekeményít, büntetheti az „álkerékcserét”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 12:54
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) figyelmeztette a Formula–1-es csapatokat, ne játsszanak a verseny közben azzal, hogy kerékcserét színlelnek, mert megbüntethetik őket. A téma azt követően került szóba, hogy a vasárnapi Brit Nagydíjon a Mercedes szerelői kivonultak a bokszutcába a futam alatt, s miután a pilóták elhaladtak a depó bejárata előtt, visszabandukoltak a garázsba, Toto Wolff csapatfőnök pedig elismerte, hogy ezzel csak meg akarták téveszteni a rivális Williams-istállót.

„Tudjuk, hogy a Williamsnek gondjai vannak az abroncsok megkímélésével, ezért a korai kiállás fejtörést okozott volna nekik, mert úgy túl hosszúra nyúlik a második etapjuk. Gondoltuk, a túl korai kiállás ötlete megizzasztotta volna őket, ezért »ijesztettünk be« – árulta el Toto Wolff. – Csak játszottunk, de nem jött be, a feleségem, Susie meg is jegyezte egy üzenetben, hogy viccesek vagyunk.”meg is jegyezte egy üzenetben, hogy viccesek vagyunk.”

Az FIA azonban nem találta poénosnak a megmozdulást, hiszen a szabályzatban benne van, hogy csak az tartózkodhat a bokszutcában, aki az oda érkező autón dolgozik, és amint távozik a kocsi, vissza is kell mennie a garázsba.

„A verseny alatt nem éreztük szabálytalannak, amit a Mercedes tett, hiszen valóban úgy álltak ki a szerelők, hogy magukkal vitték a kerekeket, és benne volt a pakliban, hogy kiáll valamelyik versenyzőjük – mondta az FIA szóvivője. – Kevésbé volt bölcs, hogy a futam után elárulták, ez csak megtévesztés volt. Az ilyen akció szabálytalan, és a Magyar Nagydíjon el is mondjuk a csapatoknak, hogy ha nem lesz rá bizonyíték, hogy valamelyik pilóta a bokszba állna és ezért mennek ki a szerelők, büntetés is járhat.”

Legfrissebb hírek

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
1 órája

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
3 órája

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
19 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
Tegnap, 16:30

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
Tegnap, 13:24

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41
Ezek is érdekelhetik