F1: Lauda szerint „földöntúli”, ahogyan Hamilton vezet

Vágólapra másolva!
2015.05.05. 11:33
Niki Lauda, a Formula–1-es Mercedes istálló ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke szerint világbajnoki címvédő pilótájuk, a brit Lewis Hamilton „földöntúli” módon vezet az idén.

A 30 éves, kétszeres vb-győztesnek az év végén jár le a szerződése a Mercedesnél, de Lauda arra számít, hogy a következő három hétben megegyezés születik a hosszabbításról.

„A május huszonnegyedikei Monacói Nagydíjon, vagy még azelőtt lesz mit bejelentenünk” – nyilatkozta az osztrák szakember, majd dicsérte az első négy futamból háromszor győztes Hamiltont, aki 27 pontos előnnyel vezeti a pontversenyt csapattársa, a német Nico Rosberg előtt.

„Előfordul, hogy egy pilótának olyan sorozata van, amelyben mindig minden tökéletesen alakul. Ugyanakkor látni kell, hogy egyáltalán nem hibázik, és jelenleg olyan köridőket fut, amilyeneket senki más a mezőnyben” – mondta Lauda.

A versenyzőként háromszoros világbajnok szakember kitért arra, hogy legnagyobb riválisuk, a Ferrari motorerőben és az autó tervezésében is sokat fejlődött, s úgy véli, az elmúlt esztendőben megszokott „paradicsomi állapot”, amikor a Mercedes 19-ből 16 futamon diadalmaskodott, elmúlt.

Az idei vb következő futamát, a Spanyol Nagydíjat vasárnap rendezik a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán.

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
12 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
13 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
19 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik