F1: A Mercedes segített a Ferrarinak - Helmut Marko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 18:06
Érdekes összeesküvés-elmélettel állt elő Helmut Marko, a Red Bull F1-es csapatának tanácsadója. Szerinte a Mercedes szándékosan segített a Ferrarinak a felzárkózásban, de azt elhallgatta, mi lehet ennek az oka.

„Nehéz bebizonyítani, de biztos vagyok benne, hogy a Mercedes segített a Ferrarinak. Mindannyian tudjuk, miért” – mondta Marko, aki a Sport Bild szerint nem feltétlenül a Red Bull ellehetetlenítésére utalt, hanem arra, hogy az F1-et az új hibrid motorjának köszönhetően uraló német vállalat csak úgy biztosíthatja a jelenlegi erőforrások megtartását, ha maga mellé állítja a Ferrarit. Ezt pedig úgy érhette el leghatékonyabban, hogy segített az olaszoknak a hajtómű fejlesztésében.

Azzal, hogy a Ferrari felzárkózott, az F1 legfontosabb csapataként belemegy a motor megtartásába, ráadásul a szurkolók sem panaszkodnak annyit a sorozat egyoldalúsága miatt.

A Sport Bild Marko elméletét alátámasztva azt feltételezi, hogy a Ferrari kifejezetten a Mercedes ajánlatára szerződtette Wolf Zimmermann motortervezőt, a hibrid technológia szakértőjét.

„Számítottunk javulásra, de ekkora ugrásra ilyen rövid időn belül nehéz magyarázatot találni” – idézi a Bild Giampaolo Dall’Arát, a Ferrari-motort használó Sauber egyik vezető mérnökét.

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
4 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
7 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
9 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
11 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik