F1: Van der Garde készen áll, újabb pereskedés előtt a Sauber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 10:13
Giedo van der Garde állítja, készen áll a versenyzésre a hét végi Ausztrál Nagydíjon. A holland pilóta bírósági per megnyerésével szerzett jogot arra, hogy 2015-ben a Sauber pilótája legyen, de a Marcus Ericssont és Felipe Nasrt nevező csapat fellebbezett az ítélet ellen, és még bízik benne, hogy semmissé teheti Van der Garde aláírt szerződését.

„Örülök a bíróság döntésének, készen állok a versenyzésre. Az elmúlt három hónapban kőkeményen edzettem – mondta a holland Melbourne-ben. – Várom, hogy visszatérjek a csapathoz, és mindent megtegyünk, amit lehet. Nagyon jó a viszonyom az istállóval, nem lehet gond.”

Van der Garde tavaly tartalék pilóta volt a Saubernél, támogatói pénzének köszönhetően 2014 nyarán versenyszerződést írt alá 2015-re. Most az is kiderült, hogy akkor úgy tervezte a Sauber, hogy ő és a Marussiától előlépő Ferrari-növendék, Jules Bianchi vezeti az autóit.

Ám Bianchi szuzukai balesete után borult a terv, a kedvezményes ferraris együttműködés meghiúsult, így két olyan pilóta kellett, aki egyenként 15 millió euró körüli összeget tud hozni az istállóhoz. Marcus Ericsson és Felipe Nasr megfelelt a feltételeknek, gyorsan összeállt a csapat.

Van der Garde a tesztpilótai állását is elveszítette, de nem törődött bele, s a bíróságon neki adtak igazat.

A Sauber fellebbezett, de ha csütörtökön nem tud „fordítani”, Van der Gardénak kell versenyeznie, és Ericsson vagy Nasr kikerül a csapatból – így jó esély van arra, hogy újabb pereskedés veszi kezdetét.

Van der Garde olyan pert nyerhet meg, amely az őt alkalmazó csapat végzetét jelentheti, de ez legkevésbé a holland pilóta hibája.

Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
1 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
2 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
5 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
19 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik