F1: szavakkal harcol tovább Van der Garde és a Sauber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 16:43
A peren kívüli megegyezés ellenére sem ért véget békével a Sauber-istálló és Giedo van der Garde ügye. A holland ugyanis közleményt adott ki, amelyben az istállót támadta, a Sauber pedig azt írta, nem érti mindezt, és nem akar sárdobálást.

Van der Garde jól körülírta az esetet, felhívta a figyelmet arra, milyen részletekre kell figyelniük a pilótáknak, ha szerződést kötnek, és hogy sajnálatos állapotok uralkodnak. Aztán a Sauberről megírta, hogy ő mentette meg a csapatot szponzora tavalyi befizetésével. Arra is kitért, hogy Monisha Kaltenborn csapatfőnök hogy viselkedett vele.

„Versenyző vagyok, versenyezni akarok. Ám a csapatfőnök elhatározta, hogy nem tehetem, amire szerződtem. A bíróság is a javamra döntött, ezért sem értem az ellenállását. Sohasem fogom megérteni – írta Van der Garde a Facebookon. – Ésszerűen is lehetett volna intézni az ügyet, de a csapatfőnök Melbourne-ben nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó velem dolgozni és rólam tudomást venni. Ez fájdalmas volt, és nemcsak rám nézve, hanem az egész csapatnak is. Nem tudtam volna együtt élni azzal, hogy ez a pereskedés tönkreteszi két fiatal pilóta, Felipe Nasr és Marcus Ericsson Ausztrál Nagydíját, pedig csakis a csapat okolható azért, hogy ez a helyzet kialakult."

Miközben az F1 berkeiben nagy tisztelettel fogadták a szókimondó írást, a Sauber meglepetten olvasta a közleményt.

„Nem értjük, mi a célja ezzel Giedónak. Talán győztesnek akarja beállítani magát, miközben mi szeretnénk túllépni az ügyön. Adhatnánk frappáns válaszokat a feltételezéseire és vádjaira, de nem akarunk sárdobálásba kezdeni. Részünkről le van zárva az ügy, a Malajziai Nagydíjra készülünk, arra, hogy Felipe Nasrt és Marcus Ericsson a lehető legjobb feltételekkel álljon rajthoz" – írta a csapat, amely 15 millió eurós kártérítést fizetett Van der Gardénak.

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
7 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
9 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
14 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik