F1: a Dunán rajtol az idény, júliusban átköltözik az M4-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 14:02
Az idén a többi sportközvetítéshez hasonlóan a Formula–1 is átkerül az M1 csatornáról a Duna Tv-re, majd júliustól az M4 sportcsatorna közvetíti az F1-es viadalokat.

A Dunán az M1-en megszokott közvetítési rend szerint élőben közvetítik aszombati időmérőt és a vasárnapi versenyt, illetve péntek éjszaka műsorba kerül a pénteki második szabadedzés felvételről.

Szombaton és vasárnap az időmérőt, illetve a versenyt megismétlik az M2 éjszakai műsorsávjában, amelyet vasárnaptól Petőfi Tv-nek hívnak.

A betétversenyekről, azaz a GP2-es és GP3-as sorozatról, illetve a Porsche-szuperkupáról a verseny ismétlése után félórás összefoglalót adnak.

Ez a rend júliusig marad érvényben, akkor indul az M4 sportcsatorna, amelyen a tervek szerint az összes szabadedzést és betétversenyt is élőben sugározzák, illetve ide kerül át az időmérő és a verseny élő közvetítése is. Az M4 a tervek szerint a szolgáltatók alap programcsomagjába kerül, azaz széles körben elérhető lesz.

A versenyek kommentátora a Szujó Zoltán, Wéber Gábor kettős marad, a helyszínről Bobák Róberttel felváltva Ujvári Máté jelentkezik.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik