F1: a Lotus szerint a Renault tavaly csak a Red Bullra figyelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.15. 10:12
A Formula–1-es Lotus-istálló szerint tavalyi gyengélkedésében rossz autója mellett az is szerepet játszott, hogy a ez erőtlen és megbízhatatlan motort készítő Renault szinte kizárólag a Red Bullra figyelt, és annak problémáira kereste a megoldást.

„Nem ártott volna, ha a Renault másra is figyelmet fordított volna, nem csak egy csapatra. Talán megkönnyítette volna a szezonunkat, amely így nyolc-kilenc versennyel az idény vége előtt véget is ért –mondta Gérard Lopez csapattulajdonos. – Persze nem egyedül a Renault sara, hogy rémes szezonunk volt, az autó tervezésekor túlmentünk egy határon, túlságosan is a csúcssebességre hajtottunk, és nem lehetett már visszafordulni. Az idén új motorral versenyzünk, az autó tervezésekor sem akartunk öngólt rúgni, így inkább visszafogottabb filozófiával építettük meg az autót.”Gérard Lopez csapattulajdonos. – Persze nem egyedül a Renault sara, hogy rémes szezonunk volt, az autó tervezésekor túlmentünk egy határon, túlságosan is a csúcssebességre hajtottunk, és nem lehetett már visszafordulni. Az idén új motorral versenyzünk, az autó tervezésekor sem akartunk öngólt rúgni, így inkább visszafogottabb filozófiával építettük meg az autót.”

A Red Bull a tavalyi idényt a konstruktőr-vb 2. helyén zárta a Mercedes mögött, a Lotus nyolcadik lett. Az arany-feketék megtartották a Romain Grosjean, Pastor Maldonado kettőst, s a 2015-ös szezonnak Mercedes-motorral vágnak neki, ezért sokkal jobb eredményben bíznak.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
Tegnap, 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik