F1: Alonso nem szerződik jövőre a Mercedeshez - Dennis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.31. 10:28
Ron Dennis, a McLaren-Honda elnöke legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, nincs valós esély arra, hogy Fernando Alonso egy év múlva a Mercedeshez szerződjön. A brit üzletember azt is tagadta, hogy tavaly megkereste Christian Hornert azzal, hogy szerződjön a wokingiakhoz.  

Mint beszámoltunk róla, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, ha nem sikerül Lewis Hamiltonnal megegyezniük a szerződéshosszabbításról, akkor Alonso lesz az első számú jelöltjük a brit pótlására. Hamilton szerződése még egy évig érvényes, a kétszeres világbajnok nagyjából 31 millió dollárt fog keresni a következő szezonban (a bónuszokat bele sem számítva).

„Egyetlen McLaren-pilótának sem szerepelt még a szerződésében olyan pont, hogy távozhat, ha nem elég gyors az autója. Ugyanez érvényes Fernandóra is” – nyilatkozta Dennis a BBC-nek.

Helmut Marko szerint tavaly a McLaren megkereste Christian Hornert, hogy legyen a wokingiak új csapatfőnöke: „Én biztosan nem beszéltem vele, és tudomásom szerint más sem tett ilyet a csapatból” – reagált a hírre Dennis röviden. Mint beszámoltunk róla, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, ha nem sikerül Lewis Hamiltonnal megegyezniük a szerződéshosszabbításról, akkor Alonso lesz az első számú jelöltjük a brit pótlására. Hamilton szerződése még egy évig érvényes, a kétszeres világbajnok nagyjából 31 millió dollárt fog keresni a következő szezonban (a bónuszokat bele sem számítva).

„Egyetlen McLaren-pilótának sem szerepelt még a szerződésében olyan pont, hogy távozhat, ha nem elég gyors az autója. Ugyanez érvényes Fernandóra is” – nyilatkozta Dennis a BBC-nek.

Helmut Marko szerint tavaly a McLaren megkereste Christian Hornert, hogy legyen a wokingiak új csapatfőnöke: „Én biztosan nem beszéltem vele, és tudomásom szerint más sem tett ilyet a csapatból” – reagált a hírre Dennis röviden.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
1 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
4 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
14 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
15 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik