F1: Vettel a frissfenék-faktor miatt nem ülhet a Ferrariba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 14:15
null
Sebastian Vettel a Ferrari fejhallgatójával (Forrás: Twitter)
Kedden Abu-Dzabiban már a 2015-ös szezonra készülődnek a csapatok, kollektív teszten köröznek az autók, köztük az immár Honda-motorral ellátott McLaren is. Sebastian Vettel pedig – bár a Red Bull megtiltotta neki, hogy a Ferrarit tesztelje – az olasz csapat garázsában kezdte meg az ismerkedést. Helmut Marko nem örül.

Vettel világos ingben, még nem Ferrari-felszerelésben jelent meg a Scuderia garázsában, de az olasz csapat fejhallgatóját már felvette, és atesztet végző Kimi Räikkönennel beszédbe elegyedett. A német pilóta gyors beilleszkedését Massimo Rivola csapatigazgató segíti, aki a Toro Rossónál ugyanezt a tisztséget töltötte be 2008-ban, amikor Vettel ott versenyzett.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem örül Vettel húzásának.

„Jogilag nem lenne szabad a Ferrarinál tartózkodnia. De tudják mit? Nem érdekel – mondta a Bildnek Marko. – Hivatalosan csütörtökig a mi versenyzőnk. A tesztet azért nem engedélyeztük neki, mert két nappal a legutóbbi versenye után még friss emlékei vannak és sokkal könnyebben összevetheti a két autót. Ezt a frissfenék-faktort akartuk kiiktatni.”

Az F1-es csapatok legközelebb január végén vagy februárban tesztelnek.

Vettel új csapatánál akklimatizálódik
Vettel új csapatánál akklimatizálódik

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
Tegnap, 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik