F1: Nehezebb volt Rosberggel, mint 2007 Alonsóval - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 15:53
Lewis Hamilton a BBC rádióműsorában azt mondta, nehezebben viselte a 2014-es szezonban a lelki hadviselést Nico Rosberggel, mint 2007-ben a McLarennél Fernando Alonsóval.

Újonc idényében azonos pontszámmal zárta az évadot, mint kétszeres világbajnok csapattársa, s a két pilóta viszonya megromlott a szezon közben. Küzdelmük a Magyar Nagydíj időmérőjéncsúcsosodott ki, amikor Alonso a boxban szándékosan feltartotta Hamiltont, aki emiatt nem tudott új mért kört kezdeni.

Ám Hamilton és Alonso viszonya az évek során újra baráti lett, és tisztelik egymást, utólag úgy gondolnak vissza a történtekre, hogy Alonso inkább a csapat vezetőségével volt rosszban. Ezt erősíti meg Hamilton keddi nyilatkozata is.

„Ez a szezon Nico ellen nehezebb volt, több olyan esemény is történt, amely megnehezítette a közös munkát – mondta Hamilton, aki a Spanyol Nagydíjon meg nem engedett motorüzemmódban védekezett Rosberggel szemben, a Hungaroringen pedig a csapat utasítását megtagadva tartotta maga mögött csapattársát. Rosbergtől a monacói időmérőn történt megcsúszását kérte számon, mintha szándékos lett volna, míg a csúcspont belgiumi ütközésük volt. – Nem bánom, hogy ilyen kiélezett csatát vívtunk, már csak azért is különösen jó a kemény csapattárs, mert miatta össze kell szednem magam és a legjobbamat kell nyújtanom.”

Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
6 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
Tegnap, 13:46

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
Tegnap, 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33
Ezek is érdekelhetik