F1: közel a bejelentés, Grosjean marad a Lotusnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.07. 14:46
A Radio Monte-Carlo információi szerint a Lotus Formula–1-es istálló hamarosan bejelenti, hogy Romain Grosjean 2015-ben is az enstone-i csapat színeiben versenyez, annak ellenére, hogy a francia versenyző alig egy hete nyilatkozta, szerződést bonthat a Lotusszal, és nagyobb istállóhoz igazolhat.

Arra a kérdésre, hogy hol folytatja jövőre, Grosjean csak a tőle megszokott mosollyal válaszolt, majd hozzátette a Radio Monte-Carlónak: „Az biztos, hogy az autómban más motor lesz.”

Ezzel utalhatott a Lotusra, amely a Renault-ról Mercedesre vált 2015-ben.

A francia versenyző jövőjére Fernando Alonso várható távozása a Ferraritól is hatással lehet – de ő azt állítja, nem ez befolyásolta a döntését.

„Nem hiszem, hogy ezzel foglalkoznom kellene. Valójában nem könnyű manapság üléshez jutni a Formula–1-ben, főleg két csapat, a Caterham és a Marussia távozásával. De szerencsére az én esetemben minden jól halad. Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, és a csapaton belül is jó helyzetben vagyok. Hamarosan mindenre fény derül a jövőmmel kapcsolatban, akár már ezen a hétvégén bejelentést tehetek” – nyilatkozta a francia az interlagosi paddockban.
Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
4 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik