F1: Bianchi állapota rosszabbodott, lélegeztetni kell - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 22:09
null
Bianchit a miei kórházban megműtötték balesete után – hivatalos tájékoztatás állapotáról hétfőre várható (Fotó: Reuters)
A francia Radio Monte Carlo – egyelőre más, független forrásból meg nem erősített – jelentése szerint mégis lélegeztetőgépre kellett tenni a szuzukai Formula–1-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchit, a Marussia pilótáját.

A súlyos fejsérüléssel kórházba szállított Bianchi koponyájából műtéti úton vérömlenyt kellett eltávolítani. A BBC és a L'Équipe egyaránt arról számolt be, hogy a műtétet követően Bianchi magától lélegzik, nem kellett lélegeztetőgépre kapcsolni – a pilótát az operáció után intenzív osztályra szállították.

A Radio Monte Carlo esti híradása szerint vérzései miatt Bianchit ismét meg kellett operálni, és ezúttal már lélegeztetőgépre is kellett kapcsolni. Az RMC híradását egyelőre más forrás nem erősítette meg.

A miei kórház közép-európai idő szerint hétfőre ígért bővebb tájékoztatást az esetről, azt már korábban jelezte, hogy Bianchi állapotáról vasárnap már nem ad ki közleményt.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
Tegnap, 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
Tegnap, 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
Tegnap, 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik