F1: a Red Bull nem könnyíti meg Vettel ferraris életét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 13:55
A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz elmondta, az RBR-től távozó Sebastian Vettelt nem fogják előbb elengedni, így a szezon utáni első teszten még biztosan nem ülhet Ferrariba a német pilóta.

Ahogy arról beszámoltunk, a Red Bull október elején bejelentette, hogy Sebastian Vettel élő szerződése ellenére elhagyja az istállót, és a Ferrarihoz távozik. Ahogy arról beszámoltunk, a Red Bull október elején bejelentette, hogy Sebastian Vettel élő szerződése ellenére elhagyja az istállót, és a Ferrarihoz távozik.

„Tiszteletben tartjuk Vettel döntését, de a jövő évi fejlesztésekről már nem tudhat semmit, ez így korrekt. Ettől függetlenül a szezon végéig mindenben támogatjuk, ugyanúgy kezeljük, mint eddig. Sebastian egyelőre a mi pilótánk, öt nappal az utolsó verseny után fogjuk elengedni, amikor szabadügynökké válik” – mondta a Salzburger Nachrichtennek Mateschitz.

Így az is eldőlt, hogy Abu-dzabiban, a november 25-én és 26-án megrendezett hivatalos teszteken még nem ülhet Ferrariba a német pilóta.

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
15 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
18 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
20 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
23 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik