F1: a Marussiát sokkolták az őket érő vádak Bianchi-ügyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 11:09
null
Az F1-es pilóták együtt imádkoztak Bianchiért az Orosz GP előtt (Fotó: Action Images)
A Marussia Formula–1-es istálló mérgesen és egyúttal csalódottan reagált azokra a cikkekre, melyben a csapat felelősségét is felemlegetik Jules Bianchi sajnálatos balesete kapcsán.

Mint megírtuk, a Japán Nagydíjon súlyos sérülést szenvedő Bianchi továbbra is kritikus állapotban van, édesapja szerint már önmagában az is csoda, hogy túlélte az ütközést. Közben az istállót sokkolták azok a beszámolók, melyek a csapat és a pilóta felelősségét vetik fel az eset kapcsán. Több cikk is arról írt, hogy Bianchi nem lassított a kettős sárga zászló mellett, és a Marussia is arra biztatta, nyomja keményen a gázt, hogy a caterhames Marcus Ericsson előtt maradjon.

A Marussia mindkét állítást egyértelműen cáfolta, emellett hangsúlyozta, hogy ebben a pillanatban azzal kellene foglalkozniuk, hogy támogatják pilótájukat, ahelyett, hogy a valótlanságokat cáfolják.

„A Marussia döbbenten és dühösen áll ezen állítások előtt. Miközben a pilótánk kritikus állapotban fekszik a kórházban, és nekünk elsősorban azzal kellene foglalkoznunk, hogy a Jules-t és a családját támogatjuk, elkeserítő, hogy a balesettel kapcsolatos pontatlanságokra és pletykákra kell reagálnunk. De nem tehetünk mást, mint hogy elmondjuk, ezen állítások teljességgel hamisak és alaptalanok” – áll az istálló közleményében.

A Marussia megismételte Charlie Whiting versenyigazgató Orosz Nagydíjon elhangzott tájékoztatását, amelyben megerősítette, Bianchi lassított. Mint Whiting elmondta, voltak, akik nem lassítottak, míg mások sokat visszavettek a tempóból, azt azonban nem tartotta szükségesnek kiemelni, a többiekhez képest relatíve mennyire lassított Bianchi.

Ami az istállóra vonatkozó állítást illeti: „A csapat és Jules között lezajlott rádiós kommunikáció teljes hanganyagát és annak írásos változatát eljuttattuk az FIA-nak. Ez alapján világos, hogy a kérdéses időszakban egyszer sem biztattuk arra a pilótánkat, hogy menjen gyorsabban.”

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
4 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
17 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
20 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
22 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik