F1: Horner szerint eddig túlteljesítették a várakozásokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 19:29
Christian Horner Red Bull-csapatfőnök véleménye szerint a Formula–1-es istállójuk eddig túlteljesítette a várakozásokat a szezonban.

„Tekintve az új motorok miatti hátrányunkat, figyelemre méltó, amit a szezon első felében elértünk. Mindent egybevetve az, hogy két versenyt megnyertünk, és többször indultunk az első sorból, megsüvegelendő. Természetesen nem vagyunk abban a pozícióban, amit megszoktunk az elmúlt években, de a csapat igazi erényeket csillogtatott a borzalmas előszezont követően. Tehát sok pozitívuma volt az idény első felének” – mondta Horner az Autosportnak.Horner az Autosportnak.

Mint ismert, a Red Bull duplázni tudott az elmúlt négy szezonban, míg az idén tisztes távolságból követi a konstruktőrök között a Mercedest, versenyzői mindössze két versenyt nyertek meg.

Horner bízik benne, hogy a Renault-nál is bekövetkezett változások azt eredményezik, hogy csökkenhet a lóerőkben meglévő különbség.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
21 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik