Lauda: Mi, osztrákok félig magyarok vagyunk - exkluzív interjú

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 09:11
null
Lauda sajnálja, hogy nem indulhatott Magyar Nagydíjon (Fotó: Tumbász Hédi)
Niki Lauda, a Mercedes-istálló részvényese és vezetője a Nemzeti Sportnak adott exkluzív nagyinterjújában elmondta, nagyon bánja, hogy egy évvel azt követően készült el a Hungaroring, hogy felhagyott az autóversenyzéssel.

 

„Mi, osztrákok eleve félig magyarok vagyunk” – mondta Niki Lauda a Nemzeti Sportnak, amikor a magyar futamok, a magyar specialitások kerültek szóba a majdnem félórás beszélgetés során.

„Sajnos egy évvel lecsúsztam a Magyar Nagydíjról, akkor rendezték meg az elsőt, amikor én pont befejeztem a pályafutásomat. Pedig káprázatos futam! A pálya nehéz vonalvezetése miatt mindig érdekesek a versenyek, a hőség okán pedig fizikailag is jó állapotban kell lenniük a pilótáknak ezen a viadalon. Ezt a versenyt az egyik legnehezebb megnyerni!” – mondta Lauda.

A háromszoros világbajnok osztrák hagyta magát emlékeztetni arra, hogy valójában versenyzett ő Magyarországon, a Népligetben és Sopronban, még a Formula–V kategóriában.

„A Bosch Racing színeiben versenyeztem, és meglepett, hogy nincs biztonsági személyzet, nem zárták le a környéket, egyszerűen csak elrajtoltattak minket a városon keresztül. Érdekes érzés volt a fák és a járdaszegélyek között száguldani” – mosolyodott el Lauda, aki szoros kapcsolatot ápolt Frank Tamással, a Hungaroring Sport Zrt. korábbi alelnökével, aki „lehetővé tette, hogy a Magyar Nagydíjon minden tökéletesen működjön.”

A NIKI LAUDÁVAL KÉSZÜLT KÉTOLDALAS INTERJÚBÓL LENYŰGÖZŐEN RÉSZLETES KÉPET KAPHAT A FORMULA–1 EGYIK LEGNAGYOBB LEGENDÁJÁNAK ÉLETSZEMLÉLETÉRŐL, A JELEN KORRÓL ALKOTOTT LESÚJTÓ VÉLEMÉNYÉRŐL, NÜRBURGRINGI BALESETÉNEK LÉLEKTANI KÖVETKEZMÉNYEIRŐL ÉS A „HAJSZA A GYŐZELEMÉRT” (RUSH) CÍMŰ FILM HATÁSAIRÓL IS. NE HAGYJA KI, KERESSE A SZOMBATI NEMZETI SPORTOT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY KATTINTSON IDE, ÉS TEKINTSE MEG AZ E-ÚJSÁGOT!

Legfrissebb hírek

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
16 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
21 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
Tegnap, 13:24

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16
Ezek is érdekelhetik