F1: Räikkönen ismét elhagyja a száguldó cirkuszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 19:42
null
Räikkönen még a következő szezont elvállalja (Fotó: Action Images)
Kimi Räikkönen minden bizonnyal visszavonul a Formula–1-től a 2015-ös szezon után. Legalábbis ez derül ki a 2007-es világbajnok mai nyilatkozatából.

A hétvégi Brit Nagydíj előtt az újságírók a jövőjéről kérdezték Räikkönent. Márpedig ha a finnt kérdezik, akkor mindig lehet valami váratlanra számítani: már, ha az váratlan, hogy ismét kilátásba helyezte visszavonulását az F1-től.

„Amíg a szerződésem szól, versenyzek, azután valószínűleg abbahagyom. Úgy vélem, ez fog történni. Sok mindent kipróbáltam már, ami nem probléma, mert ezek semmit sem vettek el abból, ahogy versenyzek az F1-ben. Sőt azt hiszem, segítettek nekem. Mindig tanulsz valamit, ha különböző dolgokat próbálsz ki" – mondta Räikkönen.

A finn pilóta külön kiemelte, hogy amióta a visszatért az F1-be a Ferrarihoz, nem ralizott, de szerinte nemcsak saját maga, hanem a szurkolók számára is örömet szerez azzal, hogy több dolgot is kipróbál.

Mint ismert, Räikkönen egyszer már elhagyta a száguldó cirkuszt: 2009-től 2011-ig raliversenyzőnek állt, sőt a NASCAR-t is kipróbálta. Még egy évig biztosan az F1-ben szerepel majd, de könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó éve a száguldó cirkuszban.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik