F1: Massa kevesli Pérez öt rajthelyes büntetését

Vágólapra másolva!
2014.06.09. 09:23
Felipe Massa úgy véli, Sergio Pérez nagyon könnyen megúszta a Kanadai Nagydíjon történt balesetüket – már nem az egészségügyi részére gondolt, hanem a fegyelmire, a mexikói ugyanis öt rajthelyes büntetést kapott a június 22-i Osztrák Nagydíjra.
„A pálya ügyeletén beszéltem Sergióval,elmondtam neki, hogy csalódtam benne, és hogy tanulnia kell még. Kértem, gondolja magát a helyembe, hiszen nagy balesetbe kevert, és tényleg azt hittem, hogy súlyos sérülést szenvedhetek – mondta Massa a montreali paddockban. – Nem először történt meg, hogy fékezéskor ráhúzta valakire az autóját, de ott 300-zal mentünk, nagyon súlyos baleset történhetett volna. Elmondtam neki, meghallgatott, de semmit sem mondott, sarkon fordult, és elment. Remélem, azért elgondolkozik ezen. nagyon veszélyes manőver volt, egyetlen mozdulat súlyos balesetet okozott, és ha a harmadik autó is belekeveredik, még rosszabb a helyzet. Az öt rajthelyes büntetés az én szememben nem elég."
Legfrissebb hírek

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
6 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35
Ezek is érdekelhetik