F1: Ecclestone lepaktált a Nürburgringgel, kipörgetik a Hockenheimringet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.17. 17:38
null
A korábbi tervek szerint 2016-ban és 2018-ban is a Hockenheimringen versenyzett volna az F1 (Fotó: Reuters)
A jövő évtől legalább öt évig a Nürburgringen rendezik meg a Formula–1-es Német Nagydíjat. Erről az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a nürburgi pálya tulajdonosa, Robertino Wild állapodott meg kedden.

 

A Német Nagydíjra eddig éves váltásban a Nürburgringen és a Hockenheimringen került sor. Az idei versenyt július 20-án rendezik az utóbbi helyszínen.

A korábbi tervek szerint 2016-ban és 2018-ban is a Hockenheimringen versenyzett volna az F1 mezőnye, és Georg Seiler, a pálya ügyvezetője továbbra is úgy véli, ez így is lesz.

„Tény, hogy meglepett a bejelentés” – közölte Seiler, hozzátéve: Ecclestone-t eddig fair és jó partnernek tartotta, a korábban megkötött szerződés értelmében pedig 2016-ban és 2018-ban is Hockenheimben kerül majd sor a Német Nagydíjra.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik