F1: a következő tíz évben is lesz futam Montrealban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.07. 19:32
A következő tíz évben is rendeznek Formula–1-es futamot Kanadában, a Montrealban található Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán.

A Kanadai Nagydíj szervezői szombaton sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 2024-ig meghosszabbították szerződésüket, és két ütemben több millió dolláros felújítást hajtanak végre a létesítményen.

A kifejezetten gyors, hosszú egyeneseket tartalmazó montreali helyszín a Formula–1-es pilóták körében nagy népszerűségnek örvend, 1978 óta rendeznek itt futamokat.

A mostani Kanadai Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 20.00 órakor rajtol el.


A kifejezetten gyors, hosszú egyeneseket tartalmazó montreali helyszín a Formula–1-es pilóták körében nagy népszerűségnek örvend, 1978 óta rendeznek itt futamokat.

A mostani Kanadai Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 20.00 órakor rajtol el.

Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
14 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
19 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
22 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik