F1: a Renault nem kap pénzt a motorjaiért, fenyegetőzik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.09. 16:49
A Renault sportosztálya pénteken közölte, hogy több Formula–1-es csapat is késlekedik a neki szállított motorok kifizetésével, és mivel a részleg elsősorban ezekből a bevételekből gazdálkodik, heteken belül kritikussá válhat a helyzete, s az sem elképzelhetetlen, hogy aki nem fizet, nem kap motort.
A Renault a csapatoktól befolyó bevétel nélkül nem tudja tartani a fejlesztés ütemtervét (Fotó: Renault)
A Renault a csapatoktól befolyó bevétel nélkül nem tudja tartani a fejlesztés ütemtervét (Fotó: Renault)
A Renault a csapatoktól befolyó bevétel nélkül nem tudja tartani a fejlesztés ütemtervét (Fotó: Renault)
A Renault a csapatoktól befolyó bevétel nélkül nem tudja tartani a fejlesztés ütemtervét (Fotó: Renault)
A Renault a csapatoktól befolyó bevétel nélkül nem tudja tartani a fejlesztés ütemtervét (Fotó: Renault)

„Két forrásból származnak a bevételeink, az egyik a Renault, a másik pedig az a négy istálló, amelynek motort szállítunk – mondta Jean-Michel Jalinier, a Renault F1-es programjának igazgatója. – A csapatoktól befolyó összeg mennyisége az elfogadható szint alá csökkent az elmúlt időszakban, így kétségessé vált, hogy fent tudjuk-e tartani a fejlesztési és a gyártási ütemet. Főleg a mi esetünkben problémás ez, hiszen elmaradásunk van a riválisokkal szemben. Néhány csapat késik a fizetéssel, és ha nem változik a helyzet, heteken belül kritikussá válhat. Le kell ülnünk az érintettekkel, mert ez így tarthatatlan."

A szakember újságírói kérdésre elmondta, az sem elképzelhetetlen, hogy megszüntetik a fizetéssel késlekedő csapat vagy csapatok (ezt nem tisztázta) motorjainak szállítását.

Gondolhatnánk, jobban is járna az a csapat a Mercedes vagy a Ferrari erőforrásaival, de az autót át kellene tervezni, ami rövid távon megoldhatatlan – és az sem biztos, hogy a másik két gyártó az érintett istálló segítségére sietne.

Legfrissebb hírek

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
6 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
8 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
19 órája

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33

Verstappen nyert; a két McLaren már a rajtnál kiesett az austini sprintversenyen

F1
2025.10.18. 18:40

Norris már meg sem lepődik azon, hogy alulmaradt a Red Bull-lal szemben

F1
2025.10.18. 11:58

Verstappen megverte a McLareneket; Hülkenberg negyedik az austini sprintidőmérőn

F1
2025.10.18. 00:33
Ezek is érdekelhetik