Räikkönen: A Ferrarinál nem hülyék dolgoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 19:36
null
Kimi Räikkönen hisz a Ferrariban – vagy legalábbis ezt mondja (Fotó: Reuters)
Kimi Räikkönen szerint még nem szabad leírni a Ferrarit, a Bahreini Nagydíjon elért 9. és 10. helyezésnél csak jobb jöhet, és mivel a Scuderiánál dolgozók „nem hülyék", lesz is még a mezőny élén 2014-ben a csapat. Mario Andretti, a Scuderia korábbi versenyzője viszont amondó, a Ferrari jelenlegi helyzetében a két pilóta háromszor is meggondolja, mit mondjon, mielőtt nyilatkozik, és hogy Fernando Alonso az első kínálkozó lehetőséget elfogadva az idény végén leléphet a csapattól.

Kimi Räikkönen szerint korai lenne temetni a Ferrarit a gyenge bahreini szereplése után, lesz még olyan az idén, hogy a csapat a győzelmekért küzd.

„Papíron a bahreini pálya volt a legnehezebb a Ferrari számára, de a tesztre jöttek új alkatrészek, és remélhetőleg javulni fogunk – mondta Räikkönen. – Tudjuk, mit kell tennünk, a mérnökök teljes erőbedobással dolgoznak, de időre van szükségünk, ez tény. A Ferrari nem hülye, az emberei nem hülyék, nagyon hasznos munkát végeznek. Persze nem a legszebb most az eredmény számunkra, de hiszünk benne, hogy javulni fogunk. Több csapattal is átéltem nehéz időszakokat, tudom, hogy a Ferrari ki tud jönni a gödörből."

Räikkönen szerint a Ferrari a bahreini nehézségek ellenére előrelépett az autóval, érezhető a fejlődés.

„Az autó jobban vezethető, még akkor is, ha az eredmény ezt nem tükrözi. A következő versenyen megmutathatjuk, hogy jobbak vagyunk" – mondta a finn, aki a bahreini tesztet kihagyta, de a Spanyol Nagydíj utáni két napon Barcelonában ő vezeti az F14 T-t.

Fernando Alonso számára nem alakult jól a gyakorlás második napja, szerdán csak 12 kört tett meg, mert a Ferrariról kiderült, hogy sérült a kasztnija, és nem lehet vele tovább körözni. Mario Andrettti, 1978 világbajnoka, aki a Ferrarinál is versenyzett a hetvenes és a nyolcvanas években, amondó, hogy a Ferrari rossz formája miatt a spanyol távozhat, ha elfogy a türelme.

„A Ferrari nem lesz versenyben a vébécímért az utolsó versenyen, ami a Ferrari és az F1 számára is rossz hír. A Mercedes is legendás márka, de a Formula–1-ben a Ferrari az igazi közönségkedvenc – mondta Andretti. – Luca di Montezemolo nem is tagadhatná, hogy mérges, a pilóták pedig háromszor is meggondolják, mit nyilatkozzanak, hogy senkit se sértsenek meg. Nem lepne meg, ha Alonso kilépne a szerződéséből, és eligazolna. Csúcspilóta, négy szezont már elvesztegetett, és ez is el fog úszni. Biztos vagyok benne, hogy hónapokon belül megkapja azt az ajánlatot, amelyre lépnie kell. Amikor Hamilton a Mercedeshez ment, sokan nem értették, és most ő a vb egyik esélyese."

Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
18 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
19 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48
Ezek is érdekelhetik