F1: a Lotus két másodpercet javult a „Red Bull-motorokkal”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 11:25
A Lotus a Kínai Nagydíjon körönként két másodpercet nyert annak köszönhetően, hogy a Renault-tól megkapta ugyanazt a beállítású motort, amelyet a Red Bull már a szezon eleje óta használ – írja az Autosport.com.

„A Renault-motor módosításai hatalmas előrelépést jelentettek számunkra. Azt mondják a mérnökeink, hogy két másodpercet nyertünk velük körönként – idézi Gérard Lopez csapattulajdonost a brit szakportál. – Az óra nem hazudik, két másodpercet nyertünk a motorral. Az autó eddig is jó volt, ha Romainnak nincs gondja a diffúzorával, az időmérőn, a hatodik rajthely is meglehetett volna, ami már nagyjából annak felel meg, amit a szezon elején elvártunk.”Gérard Lopez csapattulajdonost a brit szakportál. – Az óra nem hazudik, két másodpercet nyertünk a motorral. Az autó eddig is jó volt, ha Romainnak nincs gondja a diffúzorával, az időmérőn, a hatodik rajthely is meglehetett volna, ami már nagyjából annak felel meg, amit a szezon elején elvártunk.”

„A Renault a Spanyol Nagydíjra még nagyobb előrelépést ígér, s ettől azt várjuk, hogy a top tíz állandó tagjaivá váljunk és a pontokért harcoljunk. Amikor kiderült, hogy súlyos gondok vannak a motorral, azt mondtam, a barcelonai futamon kezdődik az idényünk, és így is lesz” – mondta Lopez, akinek csapata négy verseny után még pont nélkül áll.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
16 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik