F1: Niki Laudának elege van a fanyalgókból

Vágólapra másolva!
2014.03.26. 08:23
A Mercedes Formula–1-es programját felügyelő Niki Laudának elege van abból a fanyalgásból, ami a 2014-es F1-et kíséri. Kifakadása előtt az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke azt mondta, ha a csapatok egyetértenek, elkezdődhetnek a tárgyalások a motorok hangerejének növeléséről.

„A modern Formula–1 bemutatóját láthattuk Melbourne-ben – szögezte le Lauda a Die Weltnek. – Teljesen abszurdnak találom, hogy vannak emberek, akik csalódottak egy ilyen jó verseny után. Ez most olyan kategória, amely tökéletes összhangban van a technológiai trendekkel. Új korban élünk, mások a közúti közlekedési igények, a környezetvédelmi kezdeményezések, az autóipar a hibridek felé mozdult el, ami számunkra is hatalmas kihívást jelent. A régi nyolchengeres motorok már elavultak. A turbótechnológia több erőt ad kisebb fogyasztással, és kisebb zajjal, kevesebb környezetszennyezést, kevesebb szénmonoxid-kibocsátást. Ebből az okból jön vissza jövőre a Honda a Formula–1-be, s ezért marad a Renault, a Ferrari-Fiat, a Mercedes, és talán más gyárak is követik őket. Szóval egyelőre csak pozitívumokat látok."

Hozzátette, nem ért egyet Ecclestone-nal abban, hogy a Formula–1 vonzerejét a hang határozza meg. Szerinte az a lényeg, hogy a versenyek izgalmasak legyenek, az autók magas technológiai szintet képviseljenek, s hogy a pilóták a legmagasabb szinten tudják kezelni járműveiket.

„Teljesen érthetetlen számomra, hogy csupán a hangokról beszélünk, s elfelejtjük az autókat, amelyek gyorsabbak az egyenesekben, mint nyolchengeres elődeik. Állítólag érzelmi szempontból fontos a hang, de én ezt egyáltalán nem érzékelem. A Formula–1 jó úton jár, ebben a sportban az a törvény, hogy előre kell mennünk, amilyen gyorsan csak lehet, nem pedig visszafelé. S engem semmi más nem érdekel" – tette hozzá Lauda, akinek felháborodása már csak azért is érthető, mert csapata, a Mercedes kezdte győzelemmel az új érát.

Közben a szezont gyengébben kezdő Ferrari felmérést indított a honlapján „Szereted az új Formula–1-et?" címmel. A szavazók 73 százaléka gondolja úgy, hogy az új szabályok nem jók. A honlap olasz verzióján még magasabb ez az arány (78%), a spanyol nyelvűn pedig még annál is magasabb (85%). A közvélemény-kutatás továbbra is nyitott, egy kérdőívet kell kitölteni, amelyen a motorhangra, a show-ra, a korlátozott üzemanyag-fogyasztásra, az új stratégiákra kérdeznek rá.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik