F1: Kicsit szürreális ez a helyzet - Magnussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 09:28
A McLaren-Mercedes tavaly dobogós helyezés nélkül zárta a világbajnokságot, de ezt a negatív sorozatot már most sikerült megtörnie, hiszen Kevin Magnussen állhatott a dobogó legalsó fokára a 2014–es Ausztrál Nagydíjon. Érdekesség, hogy ő az első dán az F1 történetében, aki pódiumos helyen tudott végezni - mindezt élete első futamán érte el Magnussen. Még egy érdekesség: Lewis Hamilton debütáló futamán ugyanígy harmadik lett a McLarennel, mint Magnussen az Ausztrál Nagydíjon, egy évvel később pedig világbajok lett.  

„Nehéz elhinni azt, ami történt, kicsit szürreális az egész helyzet. Az autó sokkal jobb volt, mint korábban bármikor, és nekem csak pontosan azt kellett csinálnom, amire szükségünk volt. Ez volt az első Formula–1-es versenyem, és csak keveset tesztelhettem, szóval gratulálok a csapatnak a remek munkájáért” – nyilatkozta Magnussen a pódiumon állva.

Legfrissebb hírek

A Ferrari visszatért a dobogóra – Leclerc örül, hogy kifizetődött a taktikája Spanyolországban

F1
28 perce

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
1 órája

Kettős McLaren-győzelem; Leclerc-dobogó és Verstappen-ámokfutás Spanyolországban

F1
3 órája

„Semmin sem változtatott” – Hamilton szerint pénzpazarlás volt az FIA szigorítása

F1
8 órája

Lance Stroll nem indul a Spanyol Nagydíjon

F1
21 órája

Norris és Verstappen Piastrira helyezne nyomást; Russell és Hamilton dobogóra állna

F1
23 órája

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
Tegnap, 17:10

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
Tegnap, 13:35
Ezek is érdekelhetik