F1: Rosberg zárt az élen az első bahreini teszt végén

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 15:05
Nem tört meg a Mercedes-motorokat használó csapatok remek sorozata Bahreinben, hiszen a kollektív teszt negyedik napján is a stuttgarti autógyár erőforrását használó autó végzett az élen. Nico Rosberg ráadásul elképesztő idővel lett első, hiszen először tudott a mezőnyből 1:33-as időt futni, több mint másfél másodpercet vert a második helyezett Buttonra. Emellett teljesített egy versenyszimulációt is, cserébe kétszer is leállt alatta a Mercedes. Kimi Räikkönen a tegnapi balszerencsés napot követően ma nyugodt körülmények között dolgozhatott (bár öt perccel a vége előtt kicsúszott a Ferrarival), és Button is remek napot zárt. Daniel Ricciardo mindössze öt órát töltött a pályán ezen a napon, és csupán 15 kört tudott megtenni, a Red Bull problémái tehát továbbra sem oldódtak meg. Kicsit jobb szájízzel fejezhette be a mai tesztet a Lotus, Pastor Maldonado ugyanis 59 kört tudott megtenni.
Legfrissebb hírek

Norris szárnyalt Mexikóban, és visszaállt a bajnokság élére

F1
1 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
13 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
2025.10.25. 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2025.10.25. 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
2025.10.25. 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
2025.10.25. 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2025.10.25. 01:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik