F1: Ecclestone besúgókkal felügyelné a költekezést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 10:35
Bernie Ecclestone szerint megoldható lesz, hogy a csapatok betartsák a jövőre tervezett 200 millió dolláros költségvetési korlátozást, még ha ehhez besúgórendszerre is lesz szükség. Az F1 gazdasági vezetője ugyanis egymillió eurót ajánl annak, aki bizonyítékot szolgáltat valamelyik csapat kihágásáról.

„A csapatok beleegyeztek, hogylegyen költségvetési plafon, így semmi akadálya, hogy bevezessük a 200 milliós limitet – mondta Ecclestone. – Azt még nem rögzítettük, hogy minek kell a korlátozás alá esnie, de ha kivételeket teszünk, mondjuk a stábtagok fizetésével, úgyis megkerülik valahogy. A leghatékonyabban úgy vehetjük elejét a csalásnak, ha fizetünk egymillió eurót annak, aki közli velünk, hogy csaltak. Aztán ha bebizonyosodik a csalás, a következő szezonban súlyos pontlevonásokat alkalmazunk."

A költségvetési plafon már fél évtizede napirenden van, de a Ferrari és a Red Bull ellenállása miatt megfeneklettek a korábbi próbálkozások. A mostani tervezetet is a Red Bull bírálja leginkább.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
11 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik