F1: új istállók jöhetnek, Ecclestone amerikaiakra számít

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.12.12. 11:17
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) újra megnyitotta kapuit az új csapatok számára, amelyek 2015-ben csatlakozhatnak a Formula–1 mezőnyéhez.

Az FIA 2014. január 3-ig várja a jelentkezőket, amelyek 2015-től de legkésőbb 2016-tól 2020-ig részt vesznek az F1-es világbajnokságon. A mezőny jelenleg 11 istállóból áll, és a szabályzat szerint legfeljebb 13 lehet. Bernie Ecclestone, az autósport elitkategóriájának kereskedelmi vezetője elsősorban amerikai érdeklődőkre számít.

Legutóbb 2010-ben volt „tagfelvétel”, az akkor csatlakozó négy csapatból egy – az éppen amerikai USF1 – el sem indult az első idényében, a HRT tavaly anyagi problémák miatt kiszállt, míg a Marussia és a Caterham 77 futamon egyetlen pontot sem szerzett.

A kiscsapatok számára kedvező lehet, hogy 2015-től újabb kísérletet tesznek a költségvetés korlátozására – ez megvolt 2010-ben is, de akkor kudarcba fulladt.

Legfrissebb hírek

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
14 perce

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
4 órája

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
8 órája

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
10 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
Tegnap, 18:58

F1-es LEGO-autóval fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt a LEGO Csoport

F1
Tegnap, 17:14

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
Tegnap, 16:10

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13
Ezek is érdekelhetik