F1: a Red Bull nem vonja le Vettel fizetéséből a pénzbírságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 17:19
A Formula–1-ben szereplő Red Bull-istálló nem vonja le Sebastian Vettel fizetéséből azt a 25 ezer eurót, amelyre megbírságolták az Indiai Nagydíj sportfelügyelői a csapatot a német verseny utáni kerékfüstölős pörgése miatt. Christian Horner csapatfőnök szerint változtatni kellene az ünneplésre vonatkozó szabályokon, amelyek jelenleg túl szigorúak.
„A sportfelügyelőkön Indiában nyomás volt Sebastian világbajnoki címe miatt, a lehető legkisebb büntetést kellett adniuk, de nem hagyhatták szó nélkül az esetet, nehogy precedenst teremtsenek. Nagyobb szabadságot kellene adni a felügyelőknek az ilyen helyzetek megítélésénél – mondta Horner a bírságról és Vettel megrovásáról. – Sokkal súlyosabb büntetést is kiszabhattak volna. A csapat pénzbüntetése azért is furcsa, mert a pilóta döntött az ünneplés mellett, persze nem fogjuk levonni Seb fizetéséből. Érthető volt, amit tett, még akkor is, ha ezzel szükségtelenül nagy nyomásnak tette ki a váltót és a motort, amelyet még használnia kell más versenyeken is."
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
3 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
5 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
15 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
16 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik