F1: a csapatok szerint csak 20 verseny lesz 2014-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 09:42
A Formula–1-es csapatok szerint túl messzire ment a Nemzetközi Automobil-szövetség és a Formula One Management azzal, hogy 22 versenyből álló előzetes versenynaptárat hirdetett. A pénteki sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a New Jersey-i futamból aligha lesz valami.

Az FIA a héten hozta nyilvánosságra a 22 versenyt tartalmazó 2014-es naptárat, amelynek egyik legfurcsább időszaka május vége és június eleje, amikor egymás utáni hétvégéken rendeznék meg a Monacói a New Jersey-i és a Kanadai Nagydíjat.Az FIA a héten hozta nyilvánosságra a 22 versenyt tartalmazó 2014-es naptárat, amelynek egyik legfurcsább időszaka május vége és június eleje, amikor egymás utáni hétvégéken rendeznék meg a Monacói a New Jersey-i és a Kanadai Nagydíjat.

„Szinte lehetetlen néhány nap alatt átköltözni Monte-Carlóból New Jerseybe, egy teljesen új helyszínre, amelyet nem ismerünk. Nehezen kivitelezhető ez a szakasza a versenynaptárnak, és egyébként is, a sportszabályzat azt írja elő, hogy egy idényben legfeljebb húsz nagydíj lehet. Ragaszkodunk ennek a pontnak a betartásához, szerintünk a végén úgyis ennyi futam marad” – mondta a Dél-koreai GP helyszínén Massimo Rivola, a Ferrari csapatmenedzsere, akivel öt rivális istálló elöljárója is egyetértett.

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
18 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
19 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik