F1: A biztonsági autó nélkül is meglett volna a dobogó - Räikkönen

Vágólapra másolva!
2013.10.06. 10:25
Kimi Räikkönen lett a második a Dél-koreai Nagydíjon, a kilencedik helyről rajtoló finn pedig azt nyilatkozta, hogy akkor is elérte volna ma a pódiumos helyek valamelyikét, ha a biztonsági autónak nem kellett volna bejönnie verseny közben. Csapattársa, Romain Grosjean állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A francia pilóta elismerte, hogy a verseny vége felé hibázott, ezért tudta őt megelőzni csapattársa.

„Minden rendben volt. Azt hiszem, a rajtot követően veszítettem egy helyet, az autó pedig egész hétvégén alulkormányzott volt, ezért figyelnem kellett az első kerekeimre, hogy ne kopjanak el. Aztán forgalomba kerültem, de akkor is elértük volna a dobogót, ha nem jön be a biztonsági autó” – nyilatkozta Räikkönen. Räikkönen.

„Élvezetes verseny volt, jól rajtoltunk, és ugyan nagy kihívást jelentett, de közel tudtunk maradni a Red Bullhoz. Elkövettem egy pici hibát, emiatt Kimi meg tudott előzni, én rontottam. De újra sikerült dobogóra állnunk, ami örömteli” – árulta el Grosjean a verseny leintését követően.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
18 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
19 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
21 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik