F1: a Michelin készen áll a visszatérésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 11:43
Hiába egyeztek meg a Formula–1-es csapatok és Bernie Ecclestone is a Pirellivel a gumiszállítási szerződés meghosszabbításáról, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) továbbra sem írta alá az új megállapodást. A miértre a Belga Nagydíj hétvégéjén érkezett meg a válasz: az FIA a Michelinnel is tárgyal, és lehet, hogy a francia cég lesz a befutó.

A hétvégi pletykákata Le Figaro hétfői számának interjút adó Michelin-sportigazgató is megerősítette.

„Mi elmondtuk, hogy jönnénk, ha érdekli őket, tárgyalunk. Felkészültünk a visszatérésre" – mondta Pascal Couasnon.

Azt is elmondta, a cég október végéig várhat a döntéssel, utána még lenne ideje elkészíteni az abroncsokat. A Michelin három éve, a Pirelli által megnyert pályázat kiírásakor is azzal a feltétellel vállalta volna a szállítást, hogy a 13 hüvelykes felnik méretét 18 hüvelykre növeljék, és ez a feltétel nem változott, hiszen ez közelebb áll a közúti forgalomban használt kerekek méretéhez, mint a jelenlegi 13-as.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
5 órája

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
22 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
2025.08.22. 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23
Ezek is érdekelhetik