F1: Ez a Mercedes jobb, mint a McLarenjeim - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 12:44
null
Lewis Hamilton sokkal magabiztosabb, mint a Magyar Nagydíj előtt (Fotó: Hegedüs Gábor)
Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj megnyerése után eleinte szerényen latolgatta a 2013-as idény hátralévő részének esélyeit, de az angol Independentnek adott interjújában már nem fogta vissza magát. Idei Mercedeséről például azt mondta, jobb, mint bármelyik McLarene.

„Ez a Mercedes teljesen más, mint a korábbi autóim, talán a legjobb. A 2008-as McLaren, amellyel világbajnok lettem, szintén nagyszerű volt, de ez még annál is jobb – idézi az Independent Hamiltont. – Tavaly egyáltalán nem éreztem úgy, hogy tíz versenyt nyerhetek az autómmal, de most azt gondolom, hogy ez lehetséges, megnyerhetem a hátralévő kilenc versenyt. Nagyon sok múlik a gumikon is, de az autó szenzációs.”

Hamilton a Magyar Nagydíjon a nagy meleg ellenére megszerezte a pole pozíciót, s bár nem hitt abban, hogy a versenyen is győzhet, végül viszonylag könnyedén sikerült neki.

„Egy szinten vagyunk a Red Bull-lal és a Lotusszal. Ha tartani tudjuk az időmérős formánkat, és a versenyek elején az élre kerülünk, bárhol megcsinálhatjuk azt, amit a Hungaroringen. A hátralévő pályák fekszenek nekem, nagyon várom a folytatást” – mondta Hamilton.

Persze Hamilton további kilenc idei győzelméhez a többi vb-aspiráns mellett az eddig idén két futamot megnyerő csapattársnak, Nico Rosbergnek is lesz egy-két szava.

Legfrissebb hírek

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
1 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
12 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
18 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
19 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
20 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
21 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36
Ezek is érdekelhetik