F1: Hamilton úgy érzi, elpazarolta legjobb éveit a McLarennél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.22. 09:56
Lewis Hamilton McLarentől való távozása óta sem csillapodott az ellenségesség a 2008-as F1-es világbajnok és korábbi csapatfőnöke, Ron Dennis között. A héten a vezető és a pilóta is beszólt a másiknak a sajtóban.

„A Formula–1-ben olyan sok világbajnok van, hogy egy vébécímnek már nincs akkora jelentősége, mint régebben. Már csak azok számítanak különlegesnek, akiknek két, három vagy több vébétrófeájuk van – idézte a The Sun az idén már a Mercedesnél versenyző Hamiltont. – Amikor az F1-be kerültem, az első idényemben majdnem világbajnok lettem, aztán a második szezonomban összejött. Azóta viszont nem volt elég jó autóm ahhoz, hogy esélyem legyen. Az autó nagyon sokat számít, s ha nincs elég jó autód, csak elpazarlod a legjobb éveidet."

Hamilton a McLarennél az összes idényében nyert futamot, de a Mercedesnél még várat magára az első sikere. A wokingiak csapatvezetői posztjáról négy évvel ezelőtt lemondó Dennis válasza nem sokáig váratott magára.

„Sajnos akad olyan pilóta, aki elfelejti, mi fontos igazán, és mi a valós cél. Ha elfelejted, miért is vagy itt, mit kell tenned, elveszíted az esélyét annak, hogy világbajnok legyél" – fogalmazott Dennis.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
9 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
11 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
13 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
14 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
14 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik