F1: Az egykörös tempónk még mindig kevés - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 22:27
Sebastian Vettel szerint a Red Bull-istálló továbbra is elmarad riválisaitól a könnyű autós, egykörös menetek terén. A címvédő – aki még sohasem nyert Kanadában – a 7. helyen zárta a második, száraz pályán megtartott montreali szabadedzést.

„Az elsőedzésen vizes volt a pálya, nehéz volt így vezetni rajta, de szerencsére a második edzésen végig szárazon mehettünk. Így is nagyon csúszott az aszfalt, alig volt tapadása a kocsinak. A hosszú menetünkkel elégedett vagyok, de nem tudhatjuk, mit csinálnak a riválisaink. Fogjuk rá, hogy elégedett vagyok, de az egykörös tempónkon még mindig van mit javítani" – mondta a legutóbbi két Kanadai GP-t az első rajthelyről kezdő Vettel.

„A Mercedes megint esélyes a pole-ra, a Ferrari könnyű és nehéz autóval is meggyőző. Ez a két csapat a legfőbb riválisunk, és persze sohasem szabad elfelejteni a Lotust, amely tovább tartja használható állapotban a gumijait a versenyen, mint bárki más" – tette hozzá Vettel.

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
14 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
16 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
18 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
19 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
21 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik