F1: a pilóták és a csapatok gyászolják a pályabírót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 13:31
A Formula–1-es csapatok és pilóták a közösségi oldalakon rótták le kegyeletüket a Kanadai Nagydíjt követően meghalt pályabíró előtt. A 38 éves munkás Esteban Gutiérrez autójának boxba szállításakor szenvedett súlyos sérüléseket, amelyeket nem élt túl.

„Nagyon szomorú hallani, hogy egy pályabíró az életét vesztette a Kanadai Nagydíj után – írta a futamot megnyerő Sebastian Vettel a honlapján. –A pályabírók munkája sokszor láthatatlan a közönség számára, de tudni kell, hogy az elszántságuk, lelkesedésük és a versenyekre szánt idejük nélkül nem létezhet az autósport. Ők az F1 láthatatlan hősei. Nagyon szomorú vagyok, és együttérzésemet szeretném kifejezni az elhunyt családja és barátai előtt.”

A Twitteren Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Heikki Kovalainen, Jenson Button, Esteban Gutiérrez és további pilóták emlékeztek meg a pályabíróról, és igyekeztek erőt adni az elhunyt hozzátartozóinak. „Hihetetlen munkát végeznek értünk" – írta Hamilton. „Azért dolgoznak, hogy biztonságban versenyezhessünk. Most az egyikük meghalt a versenyünkön. Nyugodj békében, barátom" – így Button. „Nincs mit ünnepelni ezen a napon, hiszen borzasztó hírek érkeztek a pályabíró haláláról" – írta Alonso.

Több csapat is üzent együttérzéséról, míg az FIA közleményt adott ki, amelyben szintén együttérzéséről biztosította a családot.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
1 órája

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik