F1: női pilóta tesztelheti először az idei Williamst

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.28. 20:19
Elsőként Susie Wolff tesztelheti majd februárban a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Williams idei versenyautóját.
A brit istálló hétfőn jelentette be, hogy a csapat részvényesének és korábbi ügyvezető igazgatójának, Toto Wolffnak a felesége teszi majd meg az első köröket a 2013-as, FW35 jelzésű modellel.A skót születésű, 30 esztendős Susie Wolff hét évig a német túraautó-bajnokságban (DTM) szerepelt, tavaly április óta dolgozik a Williamsnek, és az idén több alkalommal is lehetőséget kap majd az istállónál, elsősorban az aerodinamikai fejlesztések tesztelésénél.A Williamsnél az idei vb-sorozatban az előző szezonban a Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó venezuelai Pastor Maldonado, valamint az újonc finn Valtteri Bottas lesz a két pilóta.Az 1980 és 1997 között kilenc konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló tavaly a nyolcadik helyen zárta a pontversenyt.
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
10 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
12 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
13 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik