F1: Bernie Ecclestone szerint 19 futam lesz az idén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.09. 17:23
A Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint az idén minden bizonnyal 19 futamot rendeznek meg az autós gyorsasági-világbajnokságban a tervezett 20 helyett.

A brit üzletember a Krone Zeitung című osztrák napilapnak azt mondta, a vb július 21-ére tervezett tizedik futama vélhetően elmarad, a versenynek ugyanis nincs helyszíne.

Erre az időpontra korábban Ausztria jelentkezett be, az osztrákok a spielbergi pályán akarták megrendezni a viadalt, ám elutasító választ kaptak Ecclestone-tól. „Az egyetlen probléma az, hogy nincs elég szálláshely - mondta ezzel kapcsolatban a 82 éves brit. - A pálya tökéletes, de az egész régióban nincs elegendő hotelszoba.”

Az osztrákok mellett a franciák is szívesen rendeztek volna versenyt, a Le Castellet közelében található Paul Ricard pályára várták az F1-es mezőnyt, de nekik sem sikerült megállapodniuk Ecclestone-nal.

 

Később felvetődött egy török futam lehetősége is, az ország kormánya azonban nem kívánt hozzájárulni a jogdíj kifizetéséhez.

 

Egyelőre nem dőlt még el, hogy a július 7-én sorra kerülő Német Nagydíjnak Hockenheim vagy a Nürburgring ad-e majd otthont, bár Ecclestone kijelentette, hogy ő az utóbbi pályát részesítené előnyben.

 

Ha a július 21-ére tervezett futamnak nem lesz helyszíne, akkor a Német Nagydíj és az augusztus 25-én esedékes Belga Nagydíj között csupán egy versenyt bonyolítanak majd le, mégpedig a Magyar Nagydíjat, július 28-án.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
8 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik