F1: Hamilton elbúcsúzott a McLaren-csapattól

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 13:49
Lewis Hamilton a hét végén elköszönt a McLaren-istállótól. A következő szezont már a Mercedesnél töltő 2008-as világbajnok látogatást tett a brit csapat wokingi főhadiszállásán, majd Máltán közönségtalálkozón utoljára beült a McLaren-Mercedesbe. A pilóta azonban elmondta, nem zárta be teljesen maga mögött a McLaren kapuját.

Hamilton szerződése december 31-éig szól a McLarennél, de a csapat az év hátralévő három hetében már pihenni hagyja a Mercedeshez távozó angolt, aki arra is engedélyt kapott, hogy tárgyaljon a Mercedes-csapat egyes képviselőivel. Hamilton a hét végén a wokingi főhadiszálláson elbúcsúzott a csapattól, amelynél 2007 óta hat idény alatt 110 futamon indult, ebből 21-et megnyert, s 2008-ban világbajnok lett.

„Fantasztikus éveket töltöttem itt, amikor 2007 elején belevágtam, nem is gondoltam, milyen nehéz lesz. Emlékszem, Ron Dennis azt mondta, ne csüggedjek, ha fél másodperccel lassabb leszek körönként Fernando Alonsónál, de tudtam, hogy nem ez lesz a helyzet. Mégis nehéz volt az év, több ok miatt is – mondta Hamilton a búcsúztatásán. – Aztán 2008-ban a kemény munka világbajnoki címet eredményezett. Nagyon jó volt a csapat, azóta is az, nagyon szeretem, mindig otthon éreztem magam. Talán egyszer visszatérek – már, ha ti is szívesen láttok."

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
21 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik