F1: Hamilton abban bízik, hogy Button támogatni fogja

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 19:08
Lewis Hamilton segítséget vár Jenson Buttontól ahhoz, hogy vasárnap megnyerje a búcsúversenyét a McLarennel, míg a második rajtkockából induló csapattárs arról beszélt, hogy nagyon sajnálja Hamilton év végi távozását.

„Eddig nagyon jól állunk, örülök, hogy az utolsó mclarenes nagydíjamon az első sor a mienk, már csak jó eredményre kell váltani a versenyen – mondta az idei 7., karrierje 26. rajtelsőségét megszerző Hamilton. – Nehéz időjárási körülményekre számítok, ami miatt a verseny lottóhúzássá változhat. Jó pozícióból indulunk, együtt kell dolgoznunk, mindent meg kell tennünk azért, hogy győzelem szülessen ebből a helyzetből."

Jenson Button elmondta, nagyon sajnálja, hogy az utolsó futamát teljesítheti a Mercedeshez szerződő Hamilton csapattársként.

„Jó köröm volt, az elmúlt hetek időmérői után nagy szükségem volt egy ilyen jó eredményre szombaton. Lewis jól mondja, nagyszerű, hogy együtt leszünk az első sorban, az idény végére ismét pazar formába lendültünk. Nagyon sajnálom, hogy a szezont követően meg kell változniuk a dolgoknak – mondta Button. – Viszont van itt két pilóta, akin nagyobb a nyomás, mint rajtunk, számunkra csupán a győzelem a tét, de azt mindketten akarjuk, és biztosan nagy csatát fogunk vívni érte. Az esőben nehéz lesz vezetni, itt gyakran előfordulnak vízátfolyások, amelyeken könnyű megcsúszni."

Legfrissebb hírek

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
2025.07.25. 18:58

F1 75: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről

F1
2025.07.21. 09:16

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Hamilton: Tényleg úgy érzem, hogy álmodozhatunk egy erős hétvégéről

F1
2025.07.04. 21:22

Piastri és Norris a Brit Nagydíjon is összecsapna; Verstappen egyre közelebb a Mercedeshez?

F1
2025.07.03. 15:54

Norris nem érezné kudarcnak, ha lemaradna a világbajnoki címről

F1
2025.07.03. 11:19

„Norris lenyomta Piastrit, Verstappen elköszönt” – nemzetközi sajtóvisszhang az Osztrák Nagydíj után

F1
2025.06.30. 11:20
Ezek is érdekelhetik