F1: Büszkék lehettek arra, amit tettetek! - Montezemolo

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 20:17
Luca Di Montezemolo, a Ferrari elnöke csütörtök délután évértékelő beszédet tartott a Formula-1-es csapat dolgozóinak.
Montezemolo szerint összességében elégedettek lehetnek a 2012-es idénnyel, hiszen a lehetőségekhez képest jól teljesítettek. A Ferrari a konstruktőri pontversenyben, valamint Fernando Alonso révén a pilóták között is másodikként zárta a szezont. Ezt az elnök szerint különösen nehéz értékelni úgy, ha valakinek a győzelem a génjeiben van.„Büszkék lehettek arra, amit tettetek! – mondta Montezemolo az alkalmazottainak. – Mégpedig azért, mert a végsőkig versenyben tudtunk maradni, annak ellenére is, hogy nem a miénk volt a leggyorsabb autó. Legalább két istállónak, a McLarennek és a Red Bullnak jobb volt az autója, mint a miénk. Ezért az, hogy legalább az egyiket meg tudtuk előzni a konstruktőrök közötti pontversenyben, és hogy Fernandót végig az esélyesek között tudtuk tartani, kiemelkedő dolog, amiért szeretnék is köszönetet mondani nektek. Mindezt leginkább a rendkívüli megbízhatóságunknak köszönhetjük, a boxban és a boxkiállásoknál végzett munkának, és annak, ahogyan a rettentő nehéz idénykezdetre reagáltunk."
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik