F1: Aggódhatunk a generátorok miatt - Webber

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 22:24
Mark Webber szerint a Red Bull-istálló aggódhat a generátora miatt, amely a kiesését okozta az Amerikai Nagydíjon, és amely már Sebastian Vettelen is kétszer kifogott ebben az idényben.

Webber autójában a generátor ment tönkre – a Renault által az idei szezonra kifejlesztett új alkatrész Vettelnek már Valenciában és Monzában is kiesést okozott, az olasz futam után a csapat megkapta a tavalyi, megbízhatóbb generátorokat, amelyek Verttel ázsiai sikersorozata során elfogytak, így Austinban ismét az újat használták – Webber kárára.

„Sajnos megint a generátor ment tönkre. Elszállt az akkumulátor, a KERS és a váltó vezérlése is. Már a kiesésem előtt éreztem, hogy valami nincs rendben, és ennek rossz vége lesz. Nagyon csalódott vagyok, hogy elszalasztottam egy jó eredményt, és biztos vagyok benne, hogy most nagy az idegeskedés a csapatnál" – mondta Webber.

A Rnault már a 2013-as generátorokat gyártja, nincs rá mód, hogy átállítsák a gyártósorokat, nem is jelentene garanciát a megbízhatóságra, ha újra a tavalyi alkatrészeket készítenék.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik