Hamilton a Mercedesnél, Pérez a McLarennél folytatja

Vágólapra másolva!
2012.09.28. 10:25
null
Michael Schumachert (balra) Lewis Hamilton váltja a Mercedesnél (Fotók: Action Images)
A McLaren Formula–1-es csapata péntek délelőtt bejelentette, hogy a mexikói Sergio Pérezzel pótolja a távozó Lewis Hamiltont. A brit pilóta 2013-tól a Mercedesnél folytatja pályafutását.

 

Lewis Hamilton 13 éves kora óta a McLaren pilótája, ám pénteken hivatalossá vált, hogy elhagyja a wokingi istállót, és jövőre a Mercedes színeiben versenyez. Hetek óta téma volt a 2008-as világbajnok jövője, mivel a menedzsmentje nem tudott megegyezni a McLarennel a fizetéséről, valamint a szponzori jogokról. A Guardian információja szerint az év végén az ötéves szerződése végére érő Hamilton évente 15 milliót keresett eddig, jövőre azonban ennek csak kétharmadát ajánlották neki, míg a Mercedesnél továbbra is megmaradhat a fizetése. A németek három évre igazolják le a britet.

Sergio Pérez a Sauberből a McLarenbe ül át
Sergio Pérez a Sauberből a McLarenbe ül át

Hamilton a Mercedesnél Nico Rosberg csapattársa lesz, azaz Michael Schumacher helyére ül be. Ha a hétszeres világbajnok pilóta ezek után nem vonul vissza (másodszor is), akkor egy kisebb istállónál folytathatja, amely a Sauber lehet, ahol Sergio Pérez távozásával megüresedik egy hely. Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Sauber vezetőivel látták tárgyalni.

„Három szép évet töltöttem a csapatnál, azonban sajnos nem ment olyan jól, mint szerettük volna. Minden jót kívánok Lewisnak, a csapatnak pedig azt, hogy elérje azokat a sikereket, amiért dolgoztunk eddig. Köszönöm az istállónak a belém vetett bizalmat, a srácoknak pedig a feltétel nélküli elkötelezettségüket. Mostantól a következő versenyekre koncentrálok” – idézi a Mercedes hivatalos honlapja Schumachert, aki eddig egy dobogós helyet tudott felmutatni a Mercedes pilótájaként (idén Valenciában harmadik lett), és az előző két idény végén Rosberg előtte végzett a világbajnoki pontversenyben.

Hamilton 2013-tól a csúcsra törne új csapatával, a Mercedes színeiben is vb-címet ünnepelne.

„Itt az ideje, hogy új kihívás elé nézzek, izgatottam várom, hogy a Mercedes csapatában versenyezhessek – nyilatkozta Hamilton. – A Mercedes-Benz hihetetlen múlttal rendelkezik a motorsportban, valamint a rám is jellemző győzni akarással. Együtt tovább fejlődhetünk, hiszem, hogy a csúcsra tudom segíteni az Ezüst Nyilakat, és elérhetjük közös célunkat, azaz a világbajnoki címet.”

A Mercedes közben aláírta a Concorde-egyezményt és kinevezte Niki Laudát a felügyelőtanács elnökének.

A McLaren péntek délelőtt bejelentette, hogy megtalálta Hamilton utódját Sergio Pérez személyében. A mexikói pilótát sokan szívesen látták volna Felipe Massa helyén a Ferrarinál, ám az olaszok lemondtak róla. Boxutcai pletykák szerint azért, mert 2014-től Sebastian Vettelt már a tűzpiros autóban láthatjuk.

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke már meg is indokolta, miért esett a választásuk Sergio Pérezre: „Elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő többször is, háromszor végzett dobogós helyen, briliáns leggyorsabb kört futott az idei Monacói Nagydíjon, mindez megmutatta nekünk, hogy Sergiónak nincs gondja a sebességgel és az elkötelezettséggel. Hónapok óta figyelemmel kísérjük a fejlődését. Most, hogy a csapatunk tagjává vált, az lesz a feladatunk, hogy tovább finomítsuk, fejlesszük a képességeit.”

Maga Pérez még feldobottabban nyilatkozott.

„A McLaren az egyik legnagyobb név a Formula–1-ben. Már több mint negyven éve minden pilóta arra vágyik, hogy ebben a csapatban versenyezhessen. Ayrton Senna McLarennel szerzett világbajnoki címeinek történetein nőttem fel, felettébb megtisztelő, hogy engem választottak Jenson Button kétezer-tizenhármas csapattársának” – mondta a 22 éves mexikói.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
16 órája

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

Eltüntethető még Piastri előnye? Tud-e meglepetést okozni a Ferrari a tifosi előtt?

F1
2025.09.04. 18:17

Hamilton rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíjra – hivatalos

F1
2025.08.31. 20:53

„Most csak szeretnék egy hamburgert, aztán hazamenni” – Norris nehéz helyzetben a kiesése után

F1
2025.08.31. 18:46

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

Folytatódik Piastri és Norris csatája; az eső elmoshatja a Holland Nagydíjat?

F1
2025.08.28. 18:47
Ezek is érdekelhetik